Ennek az oldalnak a tartalma:
•   Védőoltások
•   Izopátia és az ú.n. kórokozókból készített nozódák

Ehelyütt egy sokat vitatott kérdésről, a védőoltásokról közlök két cikket, melyeknek nem a megijesztés, hanem az elgondolkodtatás a célja.
     Abban mára minden orvos megegyezik, hogy bármilyen betegség ellen beoltani csak teljesen egészséges embereket szabad. Ez viszont többnyire nem így történik, hiszen az egészségesek sokkal ritkábban kérnek oltást, míg az amúgy is betegek, legyöngültek – éppen egy újabb betegségtől való félelmük miatt – sokkal gyakrabban. Ezért lenne ilyen esetekben különösen fontos a mérlegelés. A múlt ugyanis bebizonyította, hogy az oltásoknak a beteg vagy legyengült szervezetű embereknél káros mellékhatásai lehetnek, különösen hosszú távon.

Az itt következő írás nem akarja azokat a szülőket megijeszteni, akiknek gyermekei az iskolában kötelező oltásokat kaptak. Ezen úgysem tudnak segíteni, tehát nem lehet cél, hogy emiatt fölösleges aggodalomnak tegyék k magukat. De az ő számukra is segítséget jelenthet ez a tájékoztatás, különösen, ha egy-egy oltás után gyermekük esetleg gyakrabban kap betegséget, vagy valamilyen más panasza keletkezik, például: egy oltás óta rossz a közérzete vagy gyakran fáj a feje. Ez jel arra, hogy gyermeküket tapasztalt homeopata orvoshoz vigyék alkati kezelésre.

A gyerekkori oltásokat nemigen tudjuk megakadályozni, de azt már mindenki maga döntheti el, hogy a ma oly divatossá vált oltásokat minden újonnan felfedezett kórokozó ellen kéri-e vagy sem. Ez a tájékoztató ennek eldöntéséhez ad felvilágosítást – arról az oldalról, melyet a hivatalos oldalról többnyire elhallgatnak.

A védőoltások története több mint 200 évre nyúlik vissza. Ez idő alatt a bevezetett védőoltások száma folyamatosan nőtt, a járványszerűen előforduló fertőző betegségek száma ugyanakkor folyamatosan csökkent. Az orvostudomány és a közvélemény ezt a visszaesést többnyire a védőoltások pozitív hatásának tulajdonítja, holott az elmúlt két évszázad alatt életkörülményeink, higiénés viszonyaink és táplálkozásunk alapvetően megváltozott.

A védőoltásoknak számos mellékhatása és szövődménye lehet. A bölcsőhalál, az autizmus, a hiperaktivitás és még számos idegrendszeri megbetegedés egyértelműen a védőoltások számlájára írható csakúgy, mint az allergiás megbetegedések bizonyos százaléka is. A szövődmények előfordulási gyakorisága egyes kutatók szerint lényegesen magasabb a hivatalosan beismert eseteknél. Az Egyesült Államokban például minden négyszázadik gyermek autista. Valós adatokat azonban az oltási szövődmények és az oltások okozta halálesetek számáról rendkívül nehéz nyerni, mivel az orvosok néha közvetlenül az oltás után bekövetkezett reakciókat sem tekintik az oltás következményeinek. Ugyanakkor az oltási szövődmények jelentős része csak napokkal, hetekkel, hónapokkal, sőt évekkel később jelentkezik. A védőoltások kritikusai mindezek alapján megkérdőjelezik az oltási elmélet helyességét.

Louis Pasteur a védőoltások egyik atyja élete vége felé a következőket mondta: „Csak a táptalaj számít, nem a kórokozó.” Azaz a betegségek kialakulásában a megfertőzött személy állapotának, szervezete ellenálló képességének sokkal nagyobb szerepe van, mint a kórokozóknak. A járványok során soha sem betegszik meg az egész népesség, és a megbetegedettek közül sem mindenki lesz egyformán súlyosan beteg. A táplálkozás, a higiénés és egyéb viszonyok játsszák a fő szerepet a betegségek terjedésében.

A védőoltások azonban hatalmas üzletet jelentenek a gyógyszeripar és az orvostársadalom számára egyaránt. Miközben Nyugat-Európa számos országában a védőoltások nem kötelezőek, és a szülők számára elegendő irodalom áll rendelkezésre a téma alaposabb megismeréséhez, a dogmává merevedett védőoltástan Magyarországon semmilyen, a hivatalos állásponttól eltérő vizsgálati eredmény, publikáció, statisztikai adat megjelenését nem teszi lehetővé.

„Nem tudom, hogy nem követtem-e el mégis borzasztó hibát, és nem csináltam-e valami szörnyűséget.” Edward Jenner (1749-1823) a védőoltások felfedezője

Ahhoz, hogy az oltások kérdésével foglalkozhassunk, az úgynevezett orvosi haladás fejlődését kell előbb megbeszélnünk. Az orvostudomány egész története során az új elméletekből új kezelési módszerek születtek. Az egyes elméletek hosszabb-rövidebb ideig maradtak életben, amíg a tudomány fejlődése miatt túlhaladottakká nem váltak. Az orvostudományba vetett elvakult hit bizonytalan értékű kezelési módszerekhez vezetett. Ezeknek a módszereknek némelyike évtizedeken, sőt évszázadokon át kínozta az emberiséget divatos kezelési módszerek formájában: például kemoterápia, elektrosokk, sugárkezelés és védőoltás.

Valamikor az volt a vélemény, hogy a védőoltások valamennyi fertőző betegség ellen alkalmas csodafegyverek és valóságos mítosz alakult ki körülöttük. A statisztikai eredmények azonban figyelmen kívül hagyták az elméletet. Az oltásokat Jenner vezette be a 18. század végén. Azóta az oltások mérhetetlenül sok szenvedést, bánatot és betegséget okoztak. Jenner az első himlőoltást saját, 10 hónapos kisfiának adta, aki ezután szellemileg visszamaradt, és károsodottként élt 21 éves korában bekövetkezett haláláig. Jenner tehát átélte a himlő elleni védőoltás legsúlyosabb következményét, hogy akár halált is okozhat, de a felfedezésébe vetett hite vakká tette őt a tragikus tényekkel szemben is, és csak élete vége felé támadtak kételyei. Időközben azonban az orvostudomány a lakosság körében iszonyatos pusztítást okozó fertőzőbetegségek feletti legnagyobb diadalának minősítette az oltásokat. Jenner fenntartásait helytelenül értékelték, nem az érett kor bölcsességének megnyilvánulásait látták bennük, hanem az aggastyán szenilitásának számlájára írták azokat.

Minden új elméletet elfogulatlanul kell a valóság világában átvizsgálni. Nem elegendő az, hogy statisztikákat állítunk össze, hanem valamennyi szempontot tudományos pontossággal kell szemügyre vennünk. Ma már a számok, a statisztika és a technika elnyomja az életet. Minthogy az ember eleven, létező természete technikai módszerekkel nem határozható meg, ezért az embernek ezt a jellegét az orvostudomány egyszerűen figyelmen kívül hagyja.

A homeopata orvosok már kezdettől fogva figyelemmel kísérték az oltások kedvezőtlen hatásait. A homeopaták ugyanis, tudományuk természetéből következően, az emberben a szellem, a lélek és a test egységét látják, és minden embert egyéniségnek tekintenek. Már a 19. század közepétől működött Nagy-Britanniában az Antivaccination Society (Oltásellenző Társaság), amely harcolt az oltások ellen, és a statisztikák alapján egyértelműen bizonyították, hogy milyen károsak és mennyi halálos áldozatot követelnek az oltások.
     A 19. század végéig csak himlő elleni oltás létezett. A himlőoltás okozta károsodásokat az Új-Delhiben élő homeopata, dr.Diwan Jai Chand, „Small Pox and Vaccination”, „Himlő és himlőoltás” című könyvében nagyon részletesen összefoglalta. Sok eset ismertetésével egyértelműen bizonyítja a himlőoltások kedvezőtlen hatásait. Beszél olyan területekről is, amelyek az oltások következményeként a szó szoros értelmében teljesen elnéptelenedtek. Röviddel ezelőtt magántámogatással egy vizsgálatot folytattak Amerikában. Eredményeiket egy könyvben hozták nyilvánosságra, melynek címe: „DPT – a shot in the dark”, azaz „A DPT oltás – lövés a sötétben”. A könyv azt mutatja be, hogy ezek az oltások nagyon sok kárt okozhatnak, az emberekből roncsokat csinálhatnak, és halálukat okozhatják.

Fertőző civilizációs és gyermekbetegségeink némelyike régebben ismeretlen volt a harmadik világ országaiban, és csak a nyugati „civilizáció” behatolásával kezdett terjedni. Tragikus módon, azok a betegségek, amelyek az európaiak számára nem túlságosan veszélyesek (például a szamárköhögés, azaz pertussis; a kanyaró, azaz morbili), ott halálos lefolyásúak. A fejlődő országokban élő emberek ugyanis elégtelenül táplálkoznak, rosszak a higiénés viszonyaik, és az oltások miatt legyengült az immunrendszerük, ezért sokkal kevésbé ellenállóak.
     Ez a sajnálatos tapasztalat is bizonyította, hogy az oltások pusztító hatást fejthetnek ki a legyengült emberekre, és ezzel egyre több betegség és egyre nagyobb nyomorúság lehetőségét teremtik meg.
     Az afrikai fejlődő országokból kiinduló auto-immun betegség, az AIDS eredetével kapcsolatos elképzelések közül az utóbbi időben a WHO-t (az Egészségügyi Világszervezetet) is foglalkoztatja az, hogy talán összefüggés van az immunrendszer oltások általi gyengítése és az AIDS-es megbetegedések között.

Az egyik vezető oltás-specialista, Stickl professzor részletesen foglalkozik az oltások következményeivel és ellenjavallataival. Ő mondja:
     „Alapvetően csal egészséges embereket szabad oltásban részesíteni. Mivel azonban alig akad olyan ember, akinek előzőleg ne lett volna valamilyen betegsége, és csak egészen kevés az olyan, aki nem szed gyógyszert, utalunk néhány alapelvre: Minden akut fertőző betegség, főként gyermekbetegség esetén az oltással meg kell várni a teljes felgyógyulást. Amennyiben manifeszt allergia áll fenn, az oltással meg kell várni az allergia meggyógyulását, azaz az allergia-mentes időszakot. Az immunrendszer reakcióját elnyomó minden fajta kezelés, valamint az immunrendszer bármely megbetegedése esetén nem szabad olyan oltást alkalmazni, amelynek oltóanyaga még szaporodóképes, legyengített kórokozókat tartalmaz. Egyes oltóanyagok provokáló hatást gyakorolnak a nyugalomban levő gyulladásos gócokra vagy látens allergiára, és ezáltal kiválthatják egy még nem teljesen kifejlődött betegség manifesztációját.”

Mindebből következik, hogy kizárólag teljesen egészséges embereket szabad beoltani, őket viszont nem érdemes, hiszen ők azok, akik a legritkábban betegszenek meg. Manapság leginkább azokat oltják be, akiknek gyenge az ellenálló képességük, akik gyakran betegszenek meg, vagy már egyébként is szenvednek valamilyen betegségtől. Ha ők nem is kapják meg azt a betegséget, mely ellen aktuálisan beoltják őket, annak nagy az esélye, hogy az oltás miatt addigi betegségük romlik, vagy újabb betegségeket szereznek.

Az immunrendszer gyengítése

Az oltások rendszerint legyengített kórokozók, amelyekkel szemben a szervezetnek ellenanyagokat kell képeznie. E tevékenység közben csak az adott megbetegedés ellen védő rendszert aktiváljuk, mégpedig az általános vitalitás számlájára. Ezért az oltott emberek általában érzékenyebbek a fertőzésekkel szemben, mint akik nem részesültek oltásban. Ezt a megállapítást jó megfigyelőképességű óvónők is megerősítették. Az oltottak gyakrabban szenvednek krónikus betegségekben. Az oltások ugyanis olyan helyzetet teremtenek a szervezetben, hogy terjedni tudnak azok a betegségek, amelyek nem sok hajlamot mutatnak a gyógyulásra vagy gyógyíthatatlanok. Ilyen kórkép például az AIDS (szerzett immungyengeség) vagy a legionárius betegség (magas lázzal, tüdőgyulladásra vagy súlyos grippére emlékeztető tünetekkel járó fertőző betegség, amely 1976-ban, a veterán legionáriusok találkozóján jelent meg először az USA-ban).
     Olyan betegségek, amelyekről azt hittük, hogy kiirtottuk őket, újra megjelennek (például a pestis Ugandában). A koleráról azt hittük, hogy képesek vagyunk a terjedését megakadályozni, mégis a nagyvárosok nyomornegyedeiben olyan sok és súlyos megbetegedést tud okozni, hogy a hivatalos medicina egyszerűen tehetetlenné vált vele szemben [lásd a 2011. májusi eseményeket Németországban, Svédországban, Ukrajnában].

Ha valaki ellen háborút indítanak, az először meglepődik és gyorsan visszavonul. A következő reakciója azonban már a védekezés lesz. Minden újabb támadás során a védelem jobb és jobb módszereit tanulja meg, és végül immunissá válik a támadásokkal szemben. A támadó viszont fokozatosan gyengülni kezd. Így történt ez például a Resochin nevű szerrel, melyről kiderült, hogy már nem nyújt biztos védelmet a malária ellen.

Általános homeopátiás megelőzés

A betegségekkel szembeni valódi védekezés a szervezetre tartozik. Ez annyit jelent, hogy az egészséges szervezet, mihelyt valamilyen betegség fenyegeti, mozgósítani tudja öngyógyító erőit. A védelmet logikus módon ott kell alkalmazni, ahol a betegséget kiváltó tényező található. A megbetegedési folyamatot ugyan kórokozók (baktériumok, vírusok stb.) idézik elő, de az adott kórokozóval szembeni érzékenység a saját tulajdonságunk. Ezért a homeopátiás kezeléssel elsődlegesen az ember öngyógyító erőit kell fokozott működésre késztetni. Ennek hatására a szervezet már önmaga meg tudja semmisíteni a kórokozókat.
     Ma már a hivatalos kutatók egy része is egyetért abban, hogy a kórokozók vizsgálatával senki sem lesz képes megtalálni a gyógyíthatatlannak látszó kórképek kezelésére alkalmas módszereket. Azt lehet mondani, hogy a hivatalos orvostudomány az anyag kutatásában a csúcsokig jutott el, de a gyógyuláshoz vezető utak továbbra is sötétben maradtak. Naponta új kérdések vetődnek fel a fertőzések lényegét illetően. Miért nem fertőződnek egyes emberek AIDS-szel a betegekkel való szoros kapcsolatuk ellenére sem? G. Saege a Fortschritte der Medizin (Az orvostudomány haladása) című folyóirat 1987. évi 34. számában egy tudományos vizsgálat eredményeiről számol be. Adatai szerint a bostoni homoszexuális párok 62%-ában az egyik partner AIDS-negatívnak bizonyult, pedig a másik fertőzött volt vagy már meg is betegedett. A homeopátia tapasztalatai és tudása alapján ez a jelenség könnyen magyarázható.

A homeopátiában a fertőző betegségek elleni védekezésnek különböző módszerei ismeretesek. Az első lehetőség a szervezet védekező erőinek általános erősítése, a második pedig a betegségnek megfelelő homeopátiás szer kiválasztása.
     1. A hosszabb időn át végzett alapos homeopátiás alkati kezelés fokozza a szervezet ellenálló- és alkalmazkodóképességét, és így a számára korábban ismeretlen, új fertőzések ellen is hatékonyabban tud védekezni. Megfigyelték ugyanis, hogy azok az emberek, akik két vagy három generáción át homeopátiás kezelésben részesültek, ritkán kapnak heveny betegségeket, de ha mégis megbetegszenek, akkor a kóros állapot csak rövid ideig tart és nem jár szövődménnyel.
     2. A betegségnek megfelelő homeopátiás szer lehet a) a betegség nozódája, b) a járvány genius epidemicusa (azaz az a szer, mely egy adott járvány esetében minden megfertőzöttnél hat) és c) a betegségnek megfelelő vezető szer.

Az oltások következményei, homeopátiás védelem

Az oltások következményei – a károsodás mértékétől függően – azonnal vagy az oltás után néhány nappal – többé-kevésbé kifejezetten – a következő tünetekkel indulnak: állandó álmosság; az érdeklődés csökkenése, hiányzó reakciók; indokolatlan sikoltozás; görcsrohamok, amelyeket – szemben az epilepsziás görcsökkel – gyógyszerekkel nem lehet befolyásolni.
     „Előfordulhat, hogy kezdetben semmi feltűnőt nem észlelünk. A kar finom kis rángása azonban a görcs részjelensége lehet. Ettől az időtől kezdve észrevétlenül indul meg az agy pusztulásának folyamata. Bizonyos körülmények között évekig is eltarthat, amíg a fejlődés elmaradása a kisgyermeknél nyilvánvalóvá válik” – írja dr. Gerhard Buchwald. Az oltások a központi idegrendszer súlyos károsodását idézhetik elő, például agyhártyagyulladást, gyengeelméjűséget, epilepsziás megbetegedést, akár halált is.
     Eddig csak a testi reakciókról szóltunk, de a lelki, szellemi területekre vonatkozó káros következményeket még csak felbecsülni sem tudjuk. Dr. Gerhard Buchwald, belgyógyász szakorvos (Bad Steben) két tanulmányban is foglalkozik a gyermekkorban alkalmazott különböző védőoltások következtében kialakuló károsodásokkal. Már a tanulmányok címe is sokat elárul: „Oltani – igen vagy nem – és a következmények?”, valamint „Az oltás nem véd, az oltás nem használ, az oltás ártalmas”. A tanulmányok azt állapítják meg, hogy annál súlyosabbak a következmények, minél fiatalabb korban végezték az oltást; továbbá, hogy az oltási károsodásokról nehéz felismerni, hogy valóban az oltások következményei-e, de a halálesetek száma nő, és különösen súlyos következmények alakulnak ki.

Feltéve: 2011. jűnius 5.

Ami a homeopátiás védelmet illeti, arról az előző pontban már volt szó: „Az első lehetőség a szervezet védekező erőinek általános erősítése (alapos alkati kezeléssel), a második pedig a betegségnek megfelelő homeopátiás szer kiválasztása: a) a betegség nozódája, b) a járvány genius epidemicusa. E lehetőségeken felül a különböző szokásos gyermekbetegségek ellen még a következő megoldások léteznek:

A skarlát homeopátiás megelőzése:

Ha olyan gyermeket akarunk a betegségtől megvédeni, akinek a környezetében skarlátos megbetegedés fordult elő, akkor egy adag Belladonna C 200 elegendő a fertőzés megakadályozására. Ha a skarlátjárvány egy hétnél hosszabb időn át tart, akkor a szer megismételhető.

Homeopátiás védelem a tuberkulózissal szemben:

Mielőtt a védelemről beszélnénk, előbb a BCG-oltás következményeiről kell pár szót ejteni.
     Arról nem szoktak említést tenni, hogy a tuberkulózis elleni védőoltás sok olyan szövődményt tud okozni, amit inkább meg kellene előznie. A tuberkulózis elleni védőoltás ugyanis erősíti a tuberkulotikus hajlamot, azaz a tuberkulotikus gyenge pontok egész sorozatának a kialakulását. Ezek közül a legfontosabbak:
     – Állandó hurutos betegségre való hajlam, az érintettek állandóan meg vannak fázva;
     – Gyötrő fejfájások, melyek vagy azonnal – ez lehet az oka az olyan sikoltozásnak, amikor a csecsemő folyton a fejéhez kapkod –, vagy olykor csak évekkel az oltás után jelentkeznek;
     – Visszatérő tüdőgyulladások és hörghurutok;
     – Allergiás megbetegedések, szénanátha stb.;
     – Bőrbetegségek, ekcéma kialakulása;
     – Igen súlyos szövődményként kreténizmus is kialakulhat.

Mivel a tuberkulózis krónikus betegség a homeopátiás védelemnek a tuberkulotikus hajlamra kell irányulnia. Ezt a hajlamot alkati kezeléssel – mely több évig is eltarthat – kell legyőzni. Minél fiatalabb korban és minél többször fordult elő tuberkulózis a családban, annál szükségesebb a homeopátiás terápia. Ha mindkét szülő tuberkulotikus alkat (azaz mindkettőjük családjában előfordult már tbc), akkor már az élet első napjaiban el kellene kezdeni az újszülött kezelését. Még jobb lenne már a terhesség alatt, sőt még a terhesség előtt mind az anyát, mind az apát kezelésben részesíteni.

A rózsahimlő (rubeola) homeopátiás megelőzése:

Ha valaki rubeolával fertőződik a terhesség alatt, akkor az akut szakaszban Rubeolinum C 200 alkalmazandó napi egy-két alkalommal.

A szamárköhögés elleni homeopátiás védelem:

Ha szamárköhögéses megbetegedések fordulnak elő az óvodában vagy a szomszédságban, és szeretnénk megelőzni, hogy a gyermekünk megbetegedjék, akkor egy adag Drosera C 200 alkalmazandó. Egy héttel később meg lehet ismételni az adagot, ha a fertőzés tovább terjed.
     Azonban, ha a gyermek már fertőződött (a lappangási idő 7-14 nap), akkor a betegséget már nem lehet megelőzni. A gyógyulás elősegítése érdekében homeopatához kell fordulni.

Homeopátiás védelem a kanyaró és a mumpsz ellen:

Mindkét betegséget annyira eredményesen lehet homeopátiás módszerekkel kezelni, hogy megelőzésükre nincs is szükség. Emellett a betegség során fontos fejlődésen megy át a gyermek, amely immunrendszerét erősebbé teszi. Különösen a kanyarós kiütés és az azt követő hámlás kelti az emberben azt az érzést, hogy hasonló folyamat, azaz a felületes rétegek leválása lelki, szellemi vonatkozásokban is elképzelhető.
     Tove Ronne arra a következtetésre jut (ezt 1985-ben fejtette ki egy szakfolyóiratban), hogy a kanyarós megbetegedés után a felnőttek sokkal ritkábban betegszenek meg csontrendszeri degeneratív megbetegedésekben, autoimmun folyamatokban és bizonyos tumoros betegségekben.

Homeopátiás védelem a tetanusz ellen:

A földdel érintkezett és nem vérző sebek a leginkább veszélyeztetettek a tetanusz fertőzésre, mert a kórokozó a levegőtől elzárva kezd mérget termelni. Ezért a nem vérző sebre addig kell nyomást gyakorolni, amíg vérezni nem kezd. Belsőleg egy adag Arnica C 200 adandó. Normális esetben ennyi elég szokott lenni, de ha a tetanusz veszélye nagy, akkor ezen kívül még egy adag Hypericum C 200 is alkalmazandó.

A kombinált oltások veszélyei és homeopátiás ellenszere:

Az immunrendszer gyengülése különösen nagy mértékű a kombinált oltások után. Dorothy Shepherd, angol homeopata az első világháború alatt azt figyelte meg, hogy azok a katonák, akik kombinált oltásokat kaptak, általában valamilyen rendkívül virulens, járványos influenzában betegedtek meg, és ez gyakran halálos lefolyásúnak bizonyult. Ha e megbetegedett katonákat homeopátiás kezelésben lehetett részesíteni, akkor ezek csak a Pyrogenium-ra reagáltak.
     Dr. Grimmer saját megfigyelései alapján szintén azt javasolja, hogy a kombinált oltások ellenszereként Pyrogeniumot alkalmazzunk. Az oltott emberek ugyanis olyan alapvető gyengeségben szenvednek, amely a Pyrogenium hatásának a lényegéhez tartozik.

A védőoltásokról és ezek káros következményeiről, illetve ezek kezeléséről ITT és a Silicea bemutatásánál olvashatnak.

Feltéve: 2012. november 21.

Manapság sok homeopata orvos egyre inkább áttér a klasszikus homeopátiás kezelésről az izopátiás kezelésre (ennek okát nem ismerem, de feltételezem, hogy a rövidtávú és könnyebben elérhető – de egyúttal rövid ideig tartó – eredmény kedvéért).
     A hagyományos orvoslás (azaz az allopátia) „a betegség természetével ellentétes hatású gyógyszerek alkalmazásán – azaz a tünetek elnyomásán – alapuló gyógymód”. A homeopátia a „hasonlót a hasonlóval” gyógyítja, azaz a tüneteket nem elnyomja, hanem a homeopátiás gyógyszerekkel – úgymond – a páciens betegségéhez hasonló műbetegséget idéz elő, ami kioltja az eredeti betegséget.
     Az izopátia a homeopátiától eltérően nem a hasonló szert keresi, hanem az azonosat, vagyis „azonosat az azonossal” igyekszik gyógyítani.
     Mielőtt tovább mennénk, fontos tudni, hogy a homeopátia feltalálója (korrektebb lenne így mondani: „újrafelfedezője”), Samuel Hahnemann nagyon ellene volt az izopátiának, és robbanékony természetének megfelelően nagyon hevesen támadta azokat, akik ezt a módszert próbálták alkalmazni.

Hahnemann ugyanis nemcsak a homeopátiás szereket „találta fel”, hanem a homeopátiából tudományt csinált, vagyis a homeopátiának lefektette az elveit, a törvényszerűségeit. Ezen elveknek pedig az izopátia nem felel meg.

Hahnemann abból a gondolatból kiindulva építette fel a homeopátiás gyógymódot, vagyis a homeopátia azon az egyik fő elven nyugszik, hogy a betegségeket elsősorban nem baktériumok, nem vírusok, vagyis nem kórokozók idézik elő! (Lásd ezzel kapcsolatban a honlap cikkét: A HOMEOPÁTIA ELVE)
     Ebből az alapelvből következik az is, hogy a homeopátiás kezelés egyénre szabott még az akut panaszok esetén is. (Ez alól a szabály alól csak a nagy járványok a kivételek, amikor magát a járványos betegséget „repertorizálják ki”, vagyis annak éppen aktuális tünetei alapján keresik meg az alkalmazandó homeopátiás szert.) Egyébként a sikeres kezeléshez a többi akut betegség esetén a páciens egyéni tünetei kellenek.
     A klasszikus homeopátiában a krónikus betegségek kezelésénél a szerfelírás elsősorban nem a betegség, hanem a beteg saját tünetei alapján történik. Maga a betegség egy folyamat – az életerő meggyengülésének – következménye, és ezért, mint végtermék, általában mindenkinél azonos tüneteket mutat (ez leginkább a ráknál figyelhető meg). A homeopata a tartós gyógyulás érdekében ezért mindig a beteg saját, betegsége előtti tüneteire kíváncsi, az alkati szerét ezek alapján keresi meg. A repertorizálásnál tehát nem maga az aktuális betegség, hanem az arra való hajlam a fontos.

Hahnemann követői az ő anti-miazmatikus szerei mellé „feltalálták” a nozódákat is, melyek látszólag már közelítenek az izopátiás szerekhez. Csakhogy ezek a nozódák – Psorinum, Medorrhinum, Syphilinum, Tuberkulinum, Carcinosinum, Pyrogenium –, ellentétben a ma egyre jobban terjedő új nozódákkal, nem „kórokozókból”, hanem a miazma alapját jelentő betegség – rüh, tripper, vérbaj, tbc, rák, genny – produktumaiból készülnek. Ez alapvető különbség! Például a szifilisz miazma esetén a Syphilinum nozóda nem a „kórokozóból”, nem a Treponema pallidum-ból, hanem a diagnosztizált betegség kezdeti stádiumában, a kezelésben még nem részesült vérbajos beteg vérnedvéből (a szifiliszes fekélyek szekrétumából) készül.
     A másik nagyon fontos különbség az izopátia és a homeopátia között, hogy a homeopátiás nozódákat soha nem használják, mert nem szabad a szóban forgó betegség meglétekor alkalmazni! Tehát például egy vérbajosnak betegsége akut stádiumaiban tilos Syphilinumot, egy tüdőbajosnak betegsége akut stádiumaiban tilos Tuberkulinumot adni, és így tovább.

A homeopátiáról elmondottakkal ellentétben az izopátiában a nozódákat a – vélt – kórokozókból készítik, és az így nyert szereket a betegség alatt alkalmazzák. Az izopátia az elvet tekintve jobban hasonlít a védőoltásokhoz, mint a homeopátiához, amiből csak a szerek elkészítésének módját veszi át. Ha ezeket a nozódákat a betegség alatt adják, akkor azok ugyanolyan veszélyesekké válnak, mint az allopátiás védőoltások. Hiszen még az allopátia is azt tanítja, hogy védőoltást csak egészséges embernek szabad beadni! A modern nozódákra – mivel azok a kórokozókból készülnek – kiemelten érvényes az, hogy az amúgyis beteg szervezetet ahelyett, hogy gyógyítanák, inkább tovább gyengítik.
     Beatrix Brück írja a védőoltásokról (Ravi Roy és Carola Lage-Roy „Ember és állat” című könyvében), hogy a vírusokra az jellemző, hogy minden átvitelnél egyre jobban gyengül a hatásuk, tehát a legtöbb élőlény, legyen az állat vagy ember, többnyire csak legyöngült vírussal találkozik. Ezzel szemben a védőoltáshoz és az izopátiás nozódákhoz abszolút virulens baktériumot vagy vírust használnak, amelyek egyfelől agresszívebbek, másfelől nem-ismert kombinációkba kerülhetnek más szerekkel. Ezért járulnak hozzá az elmúlt évtizedekben a meggondolatlanul beadott védőoltások jelentős mértékben az emberek és állatok egészségi állapotának rohamos romlásához – utóbbiak közül elsősorban a kutyákéhoz, hiszen őket oltják a legtöbbször.

Az izopátia tehát tagadja, illetve nem veszi figyelembe a homeopátia elveit: a) a betegségeket nem kórokozók idézik elő; b) a szükséges gyógyszereket a beteg egyéni tünetei alapján kell – csaknem mindig – meghatározni.

Imhäuser doktornő könyvében beszámol róla, hogy ő gyakran használ izopátiás szereket, és számos sikeres esetét is leközli. Csakhogy ő az akut mérgezéses eseteknél használta eredményesen a szóban forgó méregből készített potenciált szereket. (Ezek közé tartoznak a környezeti ártalmak is, például ólommérgezés.) Ő tehát nem baktériumokat és vírusokat potenciált, mint a modern nozóda-készítők.
     Mindezen tényekből az a következtetés vonható le, hogy bizonyos akut problémáknál, melyeknél bizonyíthatóan egyfajta ártalom – leginkább egy mérgezés első stádiuma – áll fenn, az izopátiás szerek haszonnal alkalmazhatók. Ugyanakkor a legtöbb más akut betegségnél a hagyományos akut homeopátiás szerekkel, és az összes krónikus betegségeknél a beteg saját alkati szerével, valamint az anti-miazmatikus szerekkel a klasszikus homeopátia törvényei szerint lefolytatott kezelést nem helyettesíthetik az izopátiás nozódák.

A cikk feltevése óta szerzett tapasztalataim csak még jobban meggyőztek arról, hogy a kórokozókból készített nozódák, amit ma egyre több homeopata használ és javasol, kifejezetten kárt okoz! Az okokat már fentebb felsoroltam, de a legfontosabbat most újra megismétlem: A betegségek nem azzal kezdődnek, hogy valamely baktérium vagy vírus megtámadja a szervezetet. Hanem úgy, hogy a szervezet valamilyen okból legyöngül, védekező mechanizmusa lecsökken, és ebben az állapotában a mindig körülötte levő kórokozók élettere megnövekszik, virulenciájuk megnő, és így már károsakká válnak a szervezet számára.
     Ezért a gyógyítás csak úgy lehet sikeres, ha a szervezetet magát erősítjük, hogy ezzel megszűnjön a baktériumok vagy vírusok számára kedvező táptalaj. Ahogy annyi példában mondtam már: először a csapot kell elzárni, akkor az elázott lakást is ki lehet takarítani. Ha a víz folyik, hiába merjük lapáttal, vödörrel a vizet a lakásból, az soha nem lesz száraz.
     E példánál maradva a kórokozókból készült modern nozódáknak olyan a hatásuk, mintha nem csak a csapot nem zárnánk el, hanem slaggal még a szomszédból is vizet árasztanánk a lakásunkba.

Feltéve: 2013. június 24.

Kiegészítve és folytatva: 2013. november 12.